"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...
"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."
"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."
"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."
"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "
"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."
"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."
"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"
"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."
"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."
"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."
"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."
"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."
Caridwen boszorkány volt. Férjével, Tegid Voellal a penllyni Tegid-tó közepén laktak, s három gyermekük született. A legidősebb normális fiú volt. Második gyermekük a legszebb hajadon volt az egész világon. A harmadik gyermekük rút lett. Caridwen kétségbe esett harmadik fia sorsa miatt, s úgy határozott, hogy tudással és bölcsességgel ajándékozza meg. Nekiindult hát, hogy kikeverjen egy olyan bájitalt, amely a világ összes tudását, ihletét és varázslatát tartalmazza, amelyet azután megitathat a fiával. A bájitalt egy üstben egy teljes éven át, megállás nélkül forralni és kevergetni kellett, amíg csupán három cseppje marad, ami viszont a világ valamennyi bölcsességét tartalmazza.
A boszorkány elrabolt egy Gwion nevű embert, hogy kevergesse az üstöt, és egy vak embert is, akinek megparancsolta, hogy táplálja a tüzet. „Mindkettőnek vészes jövőt jósolt, amennyiben az üstben abbamaradna a forrás. Míg ők dolgoztak, Caridwen ősi csillagászok könyveit tanulmányozta, s a megfelelő csillagálláskor elindult, hogy összeszedje a főzethez szükséges varázsnövényeket.
Az üst folyamatosan forrt, míg egy napon, már az év vége felé, Gwion óvatlanul keverte a főzetet. Míg Caridwen távol volt, gyűjtögette a növényeket, és varázsigéket mormolt, hogy előkészítse őket, a varázsital három cseppje kispriccelt az üstből, s leforrázta Gwion ujját. Mivel az egész éves forralástól iszonyatosan forró volt, Gwion szopogatni kezdte sajgó ujját. Amint az ital a szájához ért, átvette a hatalmát, s hirtelen meglátta a jövőt. Rájött, hogy az év lejártával a boszorkány meg akarja ölni őt, s felismerve Caridwen erejének és képességeinek hatalmát, Gwion elmenekült. Eközben az üst kettérepedt, mivel a három csepp nélkül tartalma immáron mérgezővé vált.
Amikor Caridwen visszatért aznapi gyűjtögetéséből, meglátta a kettétört üstöt, rádöbbent, hogy egész éves munkája kárba veszett” - s felismerte, hogy Gwion erőt nyert az ő munkájából -, üldözőbe vette.
Először a fiú után futott, ám amikor az meglátta, nyúllá változtatta magát, és eliszkolt. Válaszul Caridwen agárrá változott, és utánaeredt. Ám mielőtt meg tudta volna ragadni, Gwion a folyóhoz sietett, és hal lett belőle. Vidrává alakulva Caridwen ismét utána indult, s Gwionnak madárrá kellett változnia, hogy elmenekülhessen. Caridwen nem adta fel, sólyommá változott, és utána repült. Végül Gwion meglátott egy rakás búzát, s halálos félelmében átváltozott gabonaszemmé. Caridwen azonban észrevette, és nagy tarajú fekete tyúkká változott. Addig kapirgált a szemek közt, míg megtalálta Gwiont, és felfalta.
A történet azonban itt még nem ér véget. Miután Caridwen megette a Gwionból lett szemet, kilenc hónapon át magával hurcolta, majd életet adott a csodás szépségnek, Taliesinnek. Olyannyira szép volt, hogy Caridwen nem bírta rávenni magát arra, hogy megölje, ehelyett egy bőrtarisznyába csomagolta, s éppen április 29-én tengerre bocsátotta, hadd döntsenek sorsáról az istenek.
A szerencse úgy hozta, hogy Taliesin Gwyddno Garanhir király lazacgátjához sodródott, ahol rátaláltak. Felnőtt korára (a 6. században) Wales legnagyobb költőjévé és bárdjává vált.
Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert.
SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)
AJÁNLOM AZ OLDALT
