HALÁLTAN ÉS A HALOTTAK NAPJA

Szerkesztő: Éva Ilona /Evvalena di Reirossi

„A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” /Jézus Krisztus

Halál… a hal ál-áll, már nem ficánkol… már nem ússza körbe Földanya testét, felállt, hogy mind közelebb kerüljön a csillagokhoz. Az emberi lélek végigjárta a földi élet 12 próbáját, elérkezett a halak jegyének utolsó fázisához, hogy elragadtatásra leljen.

Szétszedem a halál szavát, hogy megértsd. „Ha”, talán, esetleg, nem biztos… lehet, hogy nem is kötelező? Lehet, hogy csak egy esetleges állapot? „Al”, lent, alább, lejjebb… van felettese, van uralkodója, lehet neki parancsolni, lehet irányítani, hiszen aláveti magát a lélek akaratának, mert nem akkor következik be a végső elragadtatás, amikor valami baj történik, hanem azért történik meg a baj, hogy a halál állapota beálljon. Mindez csak azért van, mert a lélek a Földre születése előtt így tervezte. „Ál”… nem igaz, hazugság, nincs vég… talán csak egy káprázat… talán csak úgy tűnik… Nincs vég, hiszen az élet örökkévaló. Saját magunk által létrehozott földi játékszabályaink szerint csak azt az életünket láthatjuk, melyben fizikailag megjelenünk. Az örökéletű lélek eljátszik egy színházi darabot egy bezárt, szűk világban. Vannak, akik képesek előre és hátra látni földi, vagy akár más dimenzióbeli életüket. Nekünk spiritisztáknak az a dolgunk, hogy az érdeklődőknek kapukat nyissunk korábbi életeik felé, akár emberi kapcsolataik megértése végett, akár karmikus feladataik megismeréséért, esetleg azok feloldása érdekében.

A halál esetleges, nem kötelező transzformáció, melyet csak földi játékszabályaink szerint játszunk. Ha már száz ember úgy tudja vagy úgy akarja, hogy a halál állapota létezzen, akkor a rendszer működésbe lép. Vannak örökéletű emberek, akiket hitetlenül szélhámossággal vádolnak — persze, mindig vannak, akik visszaélnek, más hírnevével —, gondolj például Saint Germain-re, aki átlépte a fizikai létezés korlátait. „Ha”, „ál”, színház, káprázat, talán…
Lálah, lálah, lálah… mily dallamosan cseng halál szavunk visszafelé olvasva. Igen, mert a halál az újjászületéshez vezető vég, melyet megünneplünk és dicsőítünk:

„Halálba születek, születve meghalok,
Egyszerre kigyúlnak, s kihunynak csillagok.
Keletről jön a fény, nyugaton megpihen,
Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem.” 
(Sólyomfi Nagy Zoltán)

A halálhoz vezető út az, ami fáj az örök életet nem ismerő földi halandónak. A halál nem fáj, megnyugvást ad. A halál állapotába kerülő ember vonásai kisimulnak, és az arca békét tükröz. A transzformáció megtörtént, a lélek elhagyta földi testét, hogy új kalandokat keressen isteni univerzumunkban. 

Korábban, amikor haldoklóhoz vagy súlyos beteghez hívtak, még küzdöttem, és kudarcként éltem meg, amikor munkám ellenére a lélek mégis eltávozott. Ma már tudom, hogy nem feltétlenül az a feladatom, hogy a távozni készülőt itt tartsam, hanem hogy átsegítsem a másik oldalra. 

Ha tudni szeretnéd milyen érzés meghalni, gyakorold a testből való kilépést, természetesen szakember vezetésével. Olyan könnyűnek tűnik minden, rálátásod lesz megannyi földi titokra, megszűnik az idő, kitágul a tér, s egyszerre vagy mindenhol. Szó szerint felemelő érzés, hasonlít az alvás állapotához, a kellemes álmodás állapotához. Nem véletlenül hoztam fel az alvást, mely kicsiny földi világunkban megmutatja, milyen a halál állapotában lenni. Nemcsak a földi embernek, hanem léleknek is szüksége van pihenésre, transzformációra, újrakezdésre.

A ma embere már nem tud meghalni, fél a haláltól. Még emlékszem azokra a falusi nénikre, akik izgatottan kimeszelték a házat, a tisztaszobát, kitakarítottak, megfürödtek, kikészítették az ünneplő ruhát, lefeküdtek aludni, és másnap már nem ébredtek fel. Ők még tudtak meghalni, ugyanúgy, mint a versekben dicsőített hőseink, akik szintén ünnepi díszben lépték át a földi élet határát. Nagy vezéreink „halált megvető bátorsággal” rontottak az ellenségre, tudván, hogy legfeljebb csak meghalnak, hiszen lelkük akkor ölt újra testet, amikor csak akar.

***

Halottak napján kimegyünk megboldogult szeretteink sírjához, hogy rendbe tegyük a díszkövet, friss virágot tegyünk a vázába. Imádkozunk, elmélkedünk, gondolatban párbeszédet folytatunk az eltávozott lélekkel, noha kevesen hisszük azt, hogy meghallana bennünket bárki is.

Pedig a Halottak napja nem csak a sír rendezéséről, takarításáról szól. Ezen a jeles napon minden olyan elhunyt halandó, akinek van még földi köteléke, itt maradt rokona, látogatóba érkezik a földre. Ilyenkor besűrűsödik az éter, szinte tapintható, megfogható a levegő megannyi láthatatlan lélek jövés-menésétől. A szeretett, tiszteletben tartott lelkek, meglátogatnak bennünket, vendégségbe érkeznek hozzánk, hogy beszélgessenek velünk, tanácsot adjanak vitás földi kérdéseinkre, hogy a túlvilágról is kimutassák szeretetüket, törődésüket. Ilyenkor tudatják velünk, hogy a halálon túlról is vigyázzák életünket.

Eleink nem csak szentekhez, istenekhez imádkoztak, ha kérésük, kérdésük volt, hanem megszólították az eltávozott felmenőket, akik már kívülről tekintették a földi világot, és rálátással rendelkeztek minden létezés múltjára és jövőjére.

 
Ha kimész szeretett lényed sírjához — s nem véletlenül mondom, hogy „lényed”, hiszen nemcsak emberről lehet szó —, tégy rendet a sír körül, ültesd át a növényeket, majd gyújts meg egy mécsest. Ténykedésed már egyfajta meditáció, elmélyülés, ráhangolódás egy másfajta tudatállapotra. Pihenj meg, akár ülve vagy állva, és tisztelettel, szeretettel, vagy akár közös földi életetekben szokásos hangnemben szólítsd meg, köszöntsd őt. Érzékelni fogod a jelenlétét. Lehet, hogy nem látod, de tudni fogod, hogy ott van, és ő is köszönt Téged. Nyugodtan kérdezz tőle bármit, válaszolni fog. Lehet, hogy hangban kapsz választ, lehet, hogy képben, látomásban, de a leggyakoribb a „tudatba kapott információ”. Így nevezzük szakzsargonnal, amikor a feltett kérdés után azonnal megvilágosodunk, vagyis tudjuk a választ. A megidézett szellem a tudatunkba súgja a választ, merthogy a Halottak napja valójában Halottaink szellemidézésének a napja. Mint tisztán érzékelő korábban képekben, vagyis „látásban” kaptam a válaszokat, és igencsak meglepődtem, sőt, bevallom őszintén, megijedtem, amikor először kaptam hangban üzenetet. Úgy megijedtem, hogy azonnal kinyilvánítottam az Égiek felé: 
— Köszönöm szépen a lehetőséget, de nekem elég látni, esetleg szagokat érezni, vagy tapintás által lehozi az információkat. Még nem tartok ott, hogy halljak is.

 
Ezen a napon az is érzékel, aki máskor nem szokott, és egyáltalán nem rendelkezik médiumi képességekkel, és ilyenkor az a szellem is a földre jön, akit hiába idézgetünk egész évben. Egy évben csak egyetlen egy ilyen nap van. Ez nem azt jelenti, hogy máskor nem lehet megidézni szerettünk szellemét, csak figyelmeztetésként adatik egy nap, hogy nyugalomban hagyjuk új életében a lelket, ne idézgessük feleslegesen. Másik oldalról nézve pedig, minket se zaklasson minden nap egy elvileg új életet élő lélek, nem kell, hogy „tapadjon”, mert az se neki, se nekünk nem jó.

Nincs kiírva a címtáblánkra, hogy szellemidézést vállalunk. Régebben valóban többet dolgoztunk ezen a területen, de mit gondoltok, miért hagytuk abba? Mert a kérdezők nagy többsége arra volt kíváncsi, hogy a megboldogult hova rejtette az ékszereit és a spórolt pénzét. Mára csak történészeknek és kincskereső kalandoroknak vállalunk el egy-egy munkát.

Visszakanyarodva az előzőekhez, még mindig tovább keressük az Öröklét bizonyítékait. A mi világunk egy poláris világ, ahol mindennek van ellentéte, minden a viszonyításon alapszik. Kicsi-nagy, jó-rossz, fehér-fekete, alacsony-magas, híres-jelentéktelen, különleges-hétköznapi, menyország-pokol, angyal-ördög, fény-sötétség, nappal-éjszaka, felkelni-lefeküdni, ébrenlét-alvás, nyitás-zárás… Nem tudnánk mit jelent a fehér, ha nem ismernénk a feketét. A fény a legnagyobb sötétségben tud a legszebben világítani, vagyis a fény a sötétség által tud igazán tündökölni. A halálnak a születés az ellentéte, az Életnek, az Élet szavunknak nincs ellentéte, mert az Élet örök, túlmutat a földi léten s poláris világunkon.

„Közös, hogy meghal, aki él,
S természet útján szebb valóra kél.”
William Shakespeare

„Az emberek azt kérdezik: mi lesz a halál után? Erre így kell felelni: ha te nem csak szájaddal, hanem szívből mondod - legyen meg a te akaratod, ahogyan a földön, úgy a mennyben is - ez azt jelenti, ahogy ebben az ideiglenes létben, úgy az öröklétben is, neked gondolkodnod sem kell arról, mi lesz a halál után. Add át magad a mindenható akaratának, dicsőítve őt; tudván, hogy ő a szeretet - így hát mitől kellene félned? Krisztus haldokolva mondta: "Atyám! Rád bízom lelkemet!" Ha valaki ezeket a szavakat nem csak a szájával mondja, hanem tiszta szívből, akkor annak az embernek több nem kell. Ha az én lelkem visszatér az atyához, akkor velem semmi, a legjobbon kívül, nem történhet.”
Lev Tolsztoj

"A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan." 
Johann Wolfgang von Goethe
***
Éva Ilona előadása * Jegyzet a Tarot Halál lapjához
Tarot mesterképző, www.tarotakademia.hu
2012. november

*   *   *

BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN - A BOSZORKÁNY KÖNYV

SZERELEM * EROTIKA * BŰVÖLET

//boszorkanykonyv.gportal.hu

*   *   *