"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...
"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."
"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."
"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."
"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "
"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."
"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."
"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"
"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."
"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."
"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."
"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."
"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."
"...ettől ugyan nem szűnik meg az átok, ám ha már 'tiszta' vagy, nem hatnak rád a rossz erők."
Védelem fehér mécsesekkel
"Úgy gondoltam, hogy az a legbiztonságosabb, ha magam mellé állítom az Égi kart, ezért másnap már korán reggel a San Marcoba[1] mentem. Elvettem három mécsest a Madonna-kápolna gyertyatartójából, és csendben beültem a zsolozsmázó asszonyok mögé. Tiszteletteljes imádkozás közben három nevet karcoltam a rózsafüzéremen logó kereszt sarkával a mécsesekbe, Arloét, Riccoét és az enyémet. A Madonna áldását kértem védelmünk érdekében, majd visszavittem a mécseseket a tartóhoz és meggyújtottam. Addig néztem egyesével mind a három lángot, míg meg nem láttam bennük magunkat fényes arany burokkal körülvéve.[2] Megköszöntem az Égi kar támogatását, és megnyugodva hazamentem. Biztos voltam abban, hogy egyik fiúnak sem történhet baja."
"— Mivel jobban vagy az apád vére, mint az édesanyádé, neked is hajlamod van a rosszaságra. Mindenesetre, bármibe is keverednél, ez a füzér igen sok mindentől meg fog óvni. — mondta, majd a nyakamba akasztotta a saját Reirossi rózsafüzérét, amit addig az éjjeliszekrényén tartott, és csak nagyritkán viselte a testén, akkor is inkább csak a felöltője zsebébe csúsztatva.
Elmondása szerint már az ő dédapja is ezt használta az ördög ténykedései ellen, és amikor háborúba vagy viszályba keveredett, a világ minden kincséért le nem vette volna a nyakából. A Reirossi rózsafüzér majdnem olyan volt, mint bármely más olvasó, annyiban különbözve tőlük, hogy valódi rózsafából készült, a felvezető első szem helyén egy vörös rubin csillogott, és a megfeszített Jézus medalion helyett egy szabadkőműves kereszt függött. Ennek a füzérnek a másolatát viselte az apám és mindkét bátyám, egyedül nekem nem jutott még belőle. Annyit tudtam csak róla, hogy mindegyik a San Marcoban volt felszentelve, és egyedi megrendelésre készítette neves mester.
Mindezek ellenére nem értettem, miért adta akkor nekem a nagyapám? Hiába kutattam a gondolataim között, mert az idő tájt éppen illedelmes nagylányként éltem a mindennapjaimat, a koromnak megfelelő apró huncutságok elkövetésével egyetemben. Az igazságtalanságot és a gyengébbek kihasználását soha nem tűrtem, s ha kellett bármilyen erőt bevetettem a védelmük érdekében. Nagyapám tanítása szerint, ha a fekete mágia eszközeit igazságszolgáltatáshoz használom, akkor az nem bűn, hanem a kötelesség eszköze, mert mindenki azzal a fegyverrel harcol, amije van.
Így hát illendően megköszöntem az ajándékot abban a boldog reménységben, hogy csak örökségnek szánja, nem pedig azért adja nekem, mert majd szükségem lesz rá. Hogyan is gondoltam volna rosszra, hiszen öntörvényűségem folytán olyan gyermekkort éltem, amilyet csak akartam, s akkor még azt hittem, hogy később is így lesz. A lelkem legmélyén mégis úgy éreztem, hogy a rózsafüzér tulajdonba vételével véget ért a gyermekkorom, valami másfajta korszak veszi majd a kezdetét."
* * *
Sötétség űző rozmaring
"Másnap vagy két órán keresztül áztattam magam erős rozmaring főzetben, és vagy egy liter szenteltvizet is megittam. A vörös Reirossi rózsafüzért pedig még éjjel is a nyakamon tartottam. Így akartam megvédeni magamat attól, nehogy Marco Cavagnis átkából rám telepedjen egy rész, mert sajnos a fekete energia a testiségen keresztül áramlik a legkönnyebben. Mindezek ellenére semmilyen kivetnivalót nem láttam abban, hogy továbbra is találkozgassak Marco Cavagnissal."
Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert.
SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)
AJÁNLOM AZ OLDALT
