BOSZORKÁNYKÖNYV
EVVALENA DI REIROSSI

A baloldali menüoszlop a velencei boszorkányságról szóló könyvemet mutatja be.

     
A KÖNYV
     
ILLUSZTRÁCIÓK
     
* * *

"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...

"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."

"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."

"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."

"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "

"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."

"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."

"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"

*   *   *

     
VELENCEI BŰBÁJ
     
VELENCEI EROTIKA

"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."

"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."

"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."

"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."

"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."

*   *   *

     
KORÁBBI KÖNYVEK
     
TANULMÁNYOK-ESSZÉK
     
CIKKEK-ÍRÁSOK
     
SZERKESZTŐI MUNKÁK
     
* Szerelmi mágiák, szerelmi kötések

SZERELEMI MÁGIÁK, SZERELMI KÖTÉSEK

Szerkesztő: Éva Ilona /Evvalena di Reirossi

 

 

"Az éjszakába és a takarómba burkolózva, a vörös gyertyák buja fényénél egyáltalán nem volt nehéz Angelo de Neri szellemét megidéznem. A legnagyobb erőket mozgattam meg a saját testem, a saját magam előidézett gyönyör által. A gyönyör pillanataiban de Nerit idéztem magam mellé, amint teste az én testemnek feszül.[1]

Ezzel a testi rítussal akartam őt megszerezni. Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát.

Én még soha nem tudtam akarni senkit, mert valaki mindig jobban akart engem. Még soha nem volt időm beleszeretni senkibe se. Még sohasem választottam. Mindig csak azt vettem észre, hogy valakié vagyok, és később elkezdem megszeretni. Olyanban még sohasem volt részem, hogy meglátok valakit, eldöntöm, hogy ez a férfi az enyém lesz, majd utána mindent elkövetek, hogy ez így is legyen. Talán akkor ez a lehetőség izgatónak tűnt a számomra."

[1] Klasszikus szexmágia, amikor az orgazmus pillanatára helyezik a kívánt célt.

/részlet, Evva Lena di Reirossi: Boszorkány Voltam Velencében

*   *   *

 

"Három évvel ezelőtt, Szent György hajnalán Violetta Manzininek is megjelent a jövendőbelije, de sajnos pálinkás üveggel a kezében. Violetta férjhez is ment hozzá, és ahogyan a látomásban volt, az ura ritkán engedte el a pálinkás üveget, és szinte minden este részegen ment haza.

Marina Ulpini Murano bábájával, a vén Brunettával csináltatott szerelmi kötést az egyik mestrei elöljáró fiára, aki akkor már jegyben járt egy kereskedő leányával. A legközelebbi Szent György hajnalon Marina is kérte a jövendőbelije képét. Az meg is jelent neki, de olyan haragvó arccal, mint egy bosszúálló isten. Szétrúgta a véres port és a védelmező kört, kaput nyitva a szerencsétlenségek sorozatának. A férfi jegyességét felbontották ugyan, de Marinával sem jutott dűlőre. Amolyan „se vele, se nélküle” kapcsolatuk lett, s hol a lába törik el szerencsétlennek, hol a padlásán keletkezik tűz, vagy a lova sántul le. Na, őket sem támogatta Szent György! Marinának később soha nem jelent meg senki a keresztútnál, s keserűen élte a vénleányok sorsát.

 Eddig jutottam az elmélkedésben, amikor mintegy varázsütésre a felszálló pára magába zárta szívkirályom szellemképét. Még mindig a jelenés helyére szegeztem a tekintetemet, de már nem volt ott senki. Senki, csak a tovaszálló füst, és a földön a porral kevert vér.

Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe. Mozdulatommal felébredt körülöttem a természet, pontosabban ekkor kezdtem észlelni a madarak csivitelését, apró állatkák halk mozgolódását, és a tenger távoli csobbanásait.

— Vajon most álmodtam, vagy igazat láttam? Vagy igaz álmom volt? Á, végül is mindegy! Mindkettő látomás volt, nekem megjelent a jövendőbelim, s ez a lényeg. — okoskodtam hangosan.

Fürgén felálltam, szétrúgtam a keresztút közepére rajzolt kört, majd egy adagot a véres porból a kosaram mélyén rejtőzködő kicsi vörös bugyellárisba tettem, és végül levettem a cipőimet.

Ekkor a Nap már kissé a látóhatár fölé került, én meg lassan bandukolva elindultam a part felé. Hideg és vizes volt a fű, de mégis nagyon jól esett. Mélyeket lélegeztem, hogy mind erőteljesebben érezzem a testembe áramló egészséget adó frissességet.[1] Egy terebélyes öreg fához érve, az egyik cipőmet feldobtam a gallyak közé, ám az visszaesett. Ha kilenc próbálkozásból fent akad, akkor az azt jelzi, hogy egy éven belül férjhez fogok menni. A hetedikre sikerült is, bár ez hozzám méltatlan varázslatocska volt, hiszen ez az apró bűbájos játék a tizenkét éves cigányleánykák szokásai közé tartozott.[2]

 Levettem az alsószoknyámat, és a hatalmas fa körül addig húzogattam a nedves füvön, mígnem csavarni lehetett belőle a vizet. Ki tudja, mire lesz jó a Szent György hajnali harmat? Az öregasszonyok rontásra gyűjtögették,[3] de tőlem az ilyesmi mindig is távol állt. Na, jó, annyira nem állt távol, de én többnyire orvosláshoz vagy szerelmi varázslásokhoz szoktam gyűjteni.

A súlyos, csöpögő szoknyát bedobtam a kosaramba, és boldogan haladtam a part mentén várakozó gondola felé. Ugyan már, ki ne örülne, ha a Szent György napi látomásban azt véli felfedezni, aki után valóban vágyódik?

Néma Manfredo, szokásához híven, csendben várakozott a gondolájában. Ahogy megpillantott, elém sietett, hogy átvegye a kosaramat, és a hajóba segítsen.

Megvártam, amíg megkerüli a szigetet, és a Szent Márk térrel szembekerüljünk. Elővettem a piros bugyellárist, és az áramlás irányába a vízbe szórtam a tartalmát.

Tartsd meg vizem szerelmemet,

Vidd a hírt az isteneknek,

Készüljenek menyegzőre!

— mondtam hangosan a tengernek, miközben a tekintetemmel nyomon követtem a habokban szerteáramló véres por maradványait.

Van úgy, hogy néha kihagyok egy-egy részletet a régi szertartásokból, de ezt most nem mertem volna megtenni.  A szép Rosi, a cigány kukuya[4] törzsfő lánya megelégedett a látomással, és dolga végezetten hazament. Néhány hónap múlva belefulladt a Dunába, mert a régi varázslat úgy tartja, hogy aki nem dobja a vérrel kevert homokot a patakba, folyóba, vagy a tengerbe, az vízbe fúl egy éven belül.

Sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül egy korábbi varázslatot átírni, mint egyszerűen betartani, még ha némely részlete ostobaságnak is tűnik. Én sem kedvelem az ilyen kitételeket, de ami működik, azt tiszteletben kell tartani.

[1] A régiek szerint a Szent György hajnali harmatos füvön való járás egészséget ad egy egész esztendőre.

[2] Valós, élő cigánymágia.

[3] Napjainkban is élő európai népszokás.

[4] Kelet-európai cigánytörzs.

/részlet, Evva Lena di Reirossi: Boszorkány Voltam Velencében

*   *   *

 

"...nem keseregtem sokáig, hanem elkezdtem szorgoskodni. A csészéje mellé tett kiskanál megőrizte a nyálát, s a kanállal átsimogattam egy szép vörös gyertyát. Azt akartam, hogy a gyertya ő legyen. Egy másik vörös gyertyát pedig a saját nyálammal töltöttem fel. Az asztalomon a két gyertyát lassan közelítettem egymás felé, miközben szerelmeseket megkötő varázsigét mormoltam, majd egy aranyfonállal szorosan összekötöttem őket. Az összekötözött gyertyákat beleállítottam a kagylóból[1] készült gyertyatartóba, és meggyújtottam őket. Először az övét, hogy ő gyúljon először lángra, majd a magamét.

Összeöntöttem a csészékben lévő teamaradékokat, hogy egyesítsem testnedveinket, és lassan, komótosan elkezdtem kortyolgatni, miközben a gyertyák lángjaiba néztem, hogy látomásokban idézzem meg kettőnk újból eljövő szerelmét.

 

— Brigá ná hin mánge!

Yov tover, me pori,

Yov kokosh, me cátrá,

Ádá, ádá me kamav![2]

 

Egészen addig mormoltam a régi cigány versikét, míg szinte magam is belekábultam, s forogni kezdett velem a szoba. Először csak imbolygott, majd kibillent a négy sarkából, hol jobbra, hol balra mozdult el, végül keringőbe fogott. Ahogy mind gyorsabban forgott, úgy veszítették el a bútorok az alakjukat, s az egész szoba egy pörgő katlanná vált. Dőlni kezdett rólam a víz, és látomások törtek rám, hogy megpillantsam magunkat fehér ruhában egy menyegzőn, majd tengerben fürödve, boldogan élve, szerelmeskedés közben.

Talán egy óra is beletelt, mire visszatértem a bódulatból, és ha megkérdezte volna valaki, hogy mit csináltam egész délután, bizonyára nem tudtam volna rá válaszolni."

[1] A vénuszi energiák miatt a kagyló a szerelmi varázslatok egyik kelléke.

[2] Ne legyen szomorúság rajtam!

Ő a fejsze, én vagyok a nyél,

Ő a kakas, én vagyok a tyúk,

Ez, ez legyen az akaratom!


/részletek, Evva Lena di Reirossi: Boszorkány Voltam Velencében

*   *   *   *   *


 

A konstruktív, teremtő szerelmi varázslatok legfőbb napjai

 

* Március 21. Tavaszi Napéjegyenlőség

* Június 21-22 Nyári Napforduló

* Szeptember 21. Őszi Napéjegyenlőség

* Június 24. Szent Iván napja

* ÚjHold, Növekvő Hold, TeleHold

​* Húsvét hétfő 

* Április 24. Szent György napja

* Május 1. A Természet, a Teremtészet, a Termékenység napja

* Minden péntek, mert Vénusz istenasszony, a szerelem istennőjének a napja.

 

A dekonstruktív, a megszüntető szerelemi rituálék, oldások napjai

* Csökkenő Hold és Sötét Hold

*   *   *

 

 

Egyéb szerelmi varázslatok

 

 

Szerelembevonzó mágia

*   *   *

 

Szerelmi praktikák és mágiák 1.

*   *   *

 

Szerelmi praktikák és mágiák 2.

*   *   *

 

Sej rozmaring, rozmaring

(Énekelni, kántálni szerelmi gyertyák égetése közben)


Sej rozmaring, rozmaring 
Leszakadt rólam az ing 
Van már nékem kedvesem 
Ki megvarrja az ingem. 

Sej rezeda, rezeda 
Karcsú a lány dereka 
Karcsúnak is kell lenni 
Barna legény szereti 

Sej tulipán tulipán 
Teljes szegfű szarkaláb 
Tele kertem zsályával 
Szerelemnek lángjával 
*   *   *


Csillagok, csillagok

(Énekelni, kántálni párkereső vörös gyertya égetésekor)

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok, 
Ennek a leánynak (legénynek) utat mutassatok. 
Mutassatok utat, ennek a leánynak, 
Megtalálja párját ebben a világban. 
*   *   *


Úgy égjen

(Ráolvasni az égő szerelmi gyertyára)

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

/Magyar Néprajz/ 

*   *   *



Én a kutya

(Ismételgesd magadban alma evése közben) 

Én a kutya, ő a boszorkány, 
Én a nyél, ő a fejsze, 
Én a kakas, ő a tyúk, 
Akit, akit kívánok. 

másképpen... Én a boszorkány, ő a kutya,

Én a fejsze, ő a nyél,

Én a tyúk, ő a kakas,

Akit, akit kívánok.

/Wyslocki/ 
*   *   *


Véremet adom

(Ráolvasás szerelmi gyertya égetésekor, tűznézéskor)

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 
*   *   *


Mámort hoz

"Mámort hoz és kéjjel kínál minden száj és bájos szempár 
Csók ha csattan, láb ha röppen, nadrág csusszan, ágyú dörren 
Élj,ahogy jól esik az sem baj, ha meg is lesik! 
Tedd azt, ami élvezet,bizsergesd a tested-lelked!" 

/Rómeó és Júlia/ 
*   *   *


Szivárvány havasán

Szivárvány havasán 
Felnőtt rozmaring szál 
Már szereti helyét 
Nem akar bujdosni. 

Szívét elülteti, 
S Holddal öntözgeti. 
Szívét elülteti, 
S Holddal öntözgeti. 

*   *   *

 

"Most e házban szélt veszünk,

Napköltéig itt leszünk. -
A fő-ágyhoz legelébb!
Hintsen áldást rá e nép:
Hogy a sarj, mi ott terem,
Legyen boldog, végtelen.
Mind a három ifju pár
Hű legyen, míg földön jár;
Soha tőlük származót
Ne gyalázzon testi folt:
Anyajegy, nyúlajk, sömör,
Rácsudállott szem-csömör
S mi anyákat szégyenít,
Magzaton ne legyen itt. -
Fűharmattal szentelünk;
Minden tündér jő velünk,
Kiki szentel egy szobát,
S megáldjuk e palotát:
Lakja mindig béke, csend,
S legyen áldott ura bent.
   Most szállj;
   Meg se állj;
Reggelig hozzám találj."

/Shakespeare: Szentivánéji álom

*   *   *

 

BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN - A BOSZORKÁNY KÖNYV

SZERELEM * EROTIKA * BŰVÖLET

//boszorkanykonyv.gportal.hu

*   *   * 

     
ÜDVÖZÖLLEK!

Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert. 

Szeretettel: EvvaLena

     
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
HÍRES BOSZORKÁK
     
MAGYAR BOSZORKA
     
MÁGIKUS NAPOK
     
SZERELMI MÁGIA
     
PÉNZMÁGIA
     
ÁTOKLEVÉTEL
     
EGÉSZSÉGVARÁZS
     
VARÁZSNÖVÉNYEK
     
EGYÉB MÁGIÁK
     
SZELLEMTAN
     
ÖRDÖG, VÁMPÍR...
     
MÁGIA KURZUSOK

EVVALENA MÁGIA TANOK

Személyes és online magán kurzusok, egyéni felkészítések

Élő rítusok, szertartások bemutatása, gyakorlása

*   *   *

TÉMAKÖRÖK (szabadon választható)

* Szerelem behívás és szerelmi kötés

* Szerelmi oldás és nem kívánt személyek eltávolítása

* Pénz- és sikermágia

* Egészségvarázslás

* Rontásvizsgálat és átoklevétel

* Tértisztítás, házszentelés

* Szentelt víz, gyertya és só "készítése"

*   *   *

Kapcsolat:

EvvaLéna /Éva Ilona 

Telefon, viber - +36703145911

Messenger - Éva Ilona EvvaLena Királyné

Skype - eva.ilona

//boszorkanykonyv.gportal.hu

     
BOSZORKÁNY kontra PAP
     
KÉPES BOSZORKÁNYSÁG
     
BOSZORKÁNYOS FILMEK
     
JÓSLÁS, KÁRTYA...
     
DELLA ROCCA

Csodálatos Della Rocca Tarot, 1809. Milano

     
JÓSOLJ MAGADNAK!

Jósolj magadnak Casanova Tarot kártyával

SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)

Minden, ami Casanova Tarot: //casanova.gportal.hu

     
TAROT ONLINE

TAROT KÁRTYA TANFOLYAM ONLINE * 3 napos tanfolyam teljes anyaga: a lapok ismerete, vetési módok, gyakorlatok, kiegészítő anyag, Tarot galéria, Tarot történelem * Előadó: Éva Ilona Tarot mester * MP4 kis formátum, MP4 lejátszón, mobiltelefonon, DVD lejátszón és kisteljesítményű számítógépeken is nézhető * Részletek: www.youtube.com/playlist * Megrendelés 06 70 314-5911* Ár 35.000- * Haladó online Tarot tanfolyamok: //tarotakademia.gportal.hu

     
ONLINE EZO TANOK
     
STATISZTIKA
Indulás: 2016-07-02
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.