BOSZORKÁNYKÖNYV
EVVALENA DI REIROSSI

A baloldali menüoszlop a velencei boszorkányságról szóló könyvemet mutatja be.

     
A KÖNYV
     
ILLUSZTRÁCIÓK
     
* * *

"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...

"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."

"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."

"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."

"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "

"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."

"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."

"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"

*   *   *

     
VELENCEI BŰBÁJ
     
VELENCEI EROTIKA

"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."

"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."

"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."

"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."

"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."

*   *   *

     
KORÁBBI KÖNYVEK
     
TANULMÁNYOK-ESSZÉK
     
CIKKEK-ÍRÁSOK
     
SZERKESZTŐI MUNKÁK
     
* Bájitalok, vágykeltők, búgatók

BÁJITALOK, VÁGYFOKOZÓK, BÚGATÓK

Szerelembe hívó szerek

Szerkesztő: Éva Ilona /Evvalena di Reirossi

 

 

 

"Frederic testét-lelkét beleadta abba, hogy egyszerre egy időben ugyanazt akarjuk. Képesek voltunk örök szerelmet játszani néhány nap erejéig, miközben bájitallal hevítettük találkozásainkat. Eszem ágában sem volt Fredericet magamhoz láncolni, csak az adott pillanatokat tettem kellemesebbé a mézes, bazsalikomos vörösborokkal."

 

"— Nyugodj meg, nem tettem bele semmit. — mondtam könnyes szemmel, amikor láttam, hogy idegesen kavargatni kezdi az elé tett forró italt. — Menta tea, hogy mind a ketten lecsendesedjünk. Kérsz bele mézet?

— Csak ha tényleg nem tettél bele semmit. — próbálkozott egy gyenge tréfával.

— Még nem volt rá időm. Csupán friss idei méz gyümölcs darabkákkal.

— Akkor jöhet! — most valóban megkönnyebbülés volt a hangjában. Tetszett neki, hogy viszonylag nyugodtan fogadtam a kijelentését.

Természetesen nem sima mézet adtam neki. Nem olyan régen készítettem egy vágykeltőt afrodiziákumként használt csipkéből, aranymazsolából, rozmaringból és a saját véremből. Elvileg csak kedvtelésből csináltam egy régi recept kipróbálásaként, de szerintem a lelkem tudta a jövőmet, és előre felkészített. Most pedig, megetettem[1] az akarata ellenére.

— Hmmm… egész finom! — mutattam felé az ártatlant, ínyencként nyalogatva a sűrű méztől csöpögő kiskanalat..."

[1] A leghatásosabb szerelmi mágia a „megétetés” minden nép hitvilágában.


/részletek, Evva Lena di Reirossi: Boszorkány Voltam Velencében

*   *   *

 

A természetggyógyászok szerint bizonyos ételek és parfümök szerelemre ingerlőek, azaz a megfelelő helyeken serkentik a vérkeringést, illetve beindítják a szexuálhormonok termelődését. Ettől kezdve a csábítás iskolája gyerekjáték lesz csupán...

*   *   *

 

Vágyfokozó fűszerek

 

- Gyömbér és fahéj: Serkentik a vérkeringést, és olyasfajta hőhullámokat okoznak a testben, amilyeneket csak a szerelmi aktus során érzünk.

- Petrezselyem: Réges-régi ajzószer. Meghosszabbítja a merevedést. Alkalmazása: a levelek forrázatát fogyasszuk, ill. rágcsáljuk el a növény szárát.

- Borsos menta: Már Hippokrátész is szerelmi játékra ösztönző ital-nak nevezte. Elsősorban a merevedést segíti. Alkalmazása: teaként vagy az illóolajat kockacukorra cseppentve fogyasszuk.

- Szerecsendió: Hajdanán a sejkek ezt használták a háremhölgyek kezessé tételéhez. Mézzel, tojással kevert változata a leghatásosabb.

- Kömény: A száj nyálkahártyájában (és másutt is) vérbőséget okoz. (Vigyázat: túlzott fogyasztása eszméletvesztést, narkózist idézhet elő!) Alkalmazása: a nemi érintkezés előtt cseppentsünk kockacukorra 2-3 csepp édesköményolajat.

- Ginszeng: Több mint kétezer éve ismert erősítőszer és afrodiziákum. Alkalmazása: ginzengolajat vagy gyökérpor kapszulát vízben feloldva fogyasszuk.

*   *   * 

 

Vágyfokozó zöldségek, gyümölcsök

és egyéb ínyencségek

- Banán: Már az alakja miatt is afrodiziákumnak tartják. A hálószobában, előjáték közben eszegetve a várt hatás nem marad el.

- Répa: Európában már régóta a férfiak támasza. Porphyrint tartalmaz, ami serkenti a szexuálhormonok kiáramlását.

- Gránátalma: Vágykeltő tulajdonságáról már a Kámaszutra is említést tesz.

- Csokoládé: Világszerte ismert serkentő hatása. Elősegíti az ún. boldogsághormon kiáramlását. - Tengeri halak: Magas foszfor- és jódtartalmuk jó hatással van a potenciára.

- Osztriga: Klasszikus vágyfokozó. Casanova állítólag 50 osztrigát fogyasztott el reggelente, a legenda szerint bírta is a strapát.

- Méz: Világszerte ismert, ősi afrodiziákum. A maja indiánok éppoly előszeretettel alkalmazták vágykeltőként, mint az egyiptomiak. Általános erősítő és potencianövelő. 

*   *   *

 

Vágykeltő aromák és illóolajok

 

- Jázminolaj: A jázminfa zsenge, fehér virágzatából préselik. (A virágokat éjjel gyűjtik be, mivel akkor intenzívebb az illatuk.) Az eredeti jázminolaj nagyon drága, de hatása igazolja az árát: ellazít, megakadályozza a korai magömlést és fenntartja a szexuális érdeklődést. Legjobb, ha 1:10 arányban keverjük valamilyen semleges oljhoz (pl. mandula- vagy avokádóolajhoz), és bemasszírozzuk a testbe. (Vigyázat: a túl sok fáradttá tesz!)

- Muskotályzsálya: A középkorban a sörhöz keverték, hogy fokozzák kábító hatását. Oldja félelmeket és a gátlásokat. Néhány cseppet tegyünk bel?le vízzel teli tálkába vagy aromamécsesbe. (Vigyázat: túladagolás fejfájást okozhat!)

- Rózsaolaj: Régóta a nők klasszikus csábító eszköze. Amit viszont nem mindenki tud: a rózsa illata dopamint szabadít föl, ami sajátos boldogsághormon. Azok a nők, akik rózsaolajat használnak nemcsak másokra hatnak, hanem saját magukat is szebbnek és kívánatosabbnak érzik. És végül: ne feledkezzünk el a gyógynövényboltokban vagy indiai üzletekben kapható füstölőkről sem. Az ópium, a szantálfa vagy a rozmaring füstje különösen kíváló célunk elérésére: a vágy felkeltésére, ébrentartására.

*   *   *

 

A tökéletes szerelem likőrje

Áztassunk 15 napon keresztül 1 liter pálinkában 10 g fahéjat, 15 g kakukkfüvet, 5 g koriandert, 20 g citromhéjat és 5 g vaníliát. Az oldatot naponta keverjük meg. Szűrjük le, és keverjük össze 1l vízből és 1 kg barna cukorból készített sziruppal. Az italból közvetlenül a szeretkezés előtt ajánlatos egy likőrös pohárkával elfogyasztani.

*   *   *   *   *

 

Nostradamus oldat

 

A recept afrodiziákum jellege már a középkorban is ismert volt!)10 g zsálya, 8 g csombor és 5 g menta keverékét öntsük le forrásban lévő vízzel. Az oldatot egy kanál mézzel édesítsük (forrás: ravasztavasz)

*   *   *

 

Szerelmi bájital

Hozzávalók: * méz, * csipketea, * 1 fahéjrúd, * 9 piros rózsaszirom.

Elkészítés: Növő holdnál gyújts meg egy piros gyertyát, és gondolj arra, hogy már kettesben vagy szerelmeddel! Majd készítsd elő a kellékeket! Tedd fel forrni a vizet, majd lassan kanalanként adj hozzá 9 kiskanál mézet, és közben mondd:

- Aphrodité, Szerelem Istene, szükségem van a segítségedre, a közreműködésedre. Jöjj el hozzám, segíts nekem!

- Töltsd meg ezt a teát erőddel és a természet erejével, hogy amikor XY iszik belőle, nőjön benne a vágy irányomban. Legyen belém szerelmes, kívánjon engem!

- Frissítsd fel szellemem, és töltsd csordultig a szívemet, hogy igaz szerelemmel fogadjam XY közeledését! Úgy legyen!

Ezek után tégy bele egy fahéjrudat és a 9 piros rózsaszirmot. Hagyd még 2 percig forrni, majd vedd le a tűzről. Innentől kezdve mőködik a dolog!

*   *   *

 

Rózsaszirom bűbáj

Ez a varázslat azoknak jelent nagy segítséget, akik egyedül vannak, de készek az igaz szerelemre. Mágikus üzenetet indít el, hogy már készen állunk a megállapodásra a megfelelő személlyel. A rózsa hosszú idő óta a szerelem és a fizikai vonzalom jelképe, csodálatos illatát parfümök őrzik, hogy romantikus és erotikus légkört teremtsenek. Elsősorban a vörös rózsa az igaz szerelem és a szenvedély szimbóluma, a hosszú, szerető kapcsolat legfontosabb összetevőié. Ez a varázslat a rózsa ősi szimbolikáját hívja segítségül, hogy jelezze, készen állunk egy arra érdemes és igaz szerető fogadására az életünkben. Hogy biztosítsuk kilátásainkat, mindenképpen sok szirommal rendelkező virágokat válasszunk, mivel ez a bűbáj belőlük formál szerelemösvényt, amely elvezeti az igazi kedvest az ajtónkig és még tovább.

Kellékek:

- 1 vörös gyertya,

- 1 pohárnyi tiszta forrásvíz,

- vékony varrótű,

- vékony, piros pamutcérna

- tálka,

- piros rózsaszirmok.

 

A varázslat menete

1.Gyújtsuk meg a vörös gyertyát a következő szavakkal: Fénylő Vénusz, add áldásod e körre. Bűbájom tiszteld meg, és erőd kísérje. Fogjuk a balkezünkbe a poharat, a jobb tenyerünket emeljük a víz fölé, és mondjuk: E tiszta víz az istennő áldását hozza. Megáldom én is, hogy a szerelmet elhozza. Hintsünk vizet a rózsaszirmokra a következő szavak kíséretében: Legyen az eljövendő szerelem olyan tiszta, mint a szándékaim.

2. Most vegyünk el három szirmot, a többit pedig vigyük a tálban a bejárati ajtóhoz. Szórjuk el a szirmokat az ajtótól egészen az ágyunkig. Fűzzük a cérnát duplán a tűbe, szúrjuk át a maradék három szirom alját, és készítsünk rózsaszirom nyakláncot. Viseljük éjszaka, majd egy hónapon át tartsuk a párnánk alatt.

3. Ezután tegyük rózsaszirom amulettünket természetes vízbe (folyóba, patakba), és várjuk az igaz szerelmünk felbukkanását. Forrás: nőiportál.hu

 

 

*   *   *

BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN - A BOSZORKÁNY KÖNYV

SZERELEM * EROTIKA * BŰVÖLET

//boszorkanykonyv.gportal.hu

*   *   * 

     
ÜDVÖZÖLLEK!

Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert. 

Szeretettel: EvvaLena

     
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
HÍRES BOSZORKÁK
     
MAGYAR BOSZORKA
     
MÁGIKUS NAPOK
     
SZERELMI MÁGIA
     
PÉNZMÁGIA
     
ÁTOKLEVÉTEL
     
EGÉSZSÉGVARÁZS
     
VARÁZSNÖVÉNYEK
     
EGYÉB MÁGIÁK
     
SZELLEMTAN
     
ÖRDÖG, VÁMPÍR...
     
MÁGIA KURZUSOK

EVVALENA MÁGIA TANOK

Személyes és online magán kurzusok, egyéni felkészítések

Élő rítusok, szertartások bemutatása, gyakorlása

*   *   *

TÉMAKÖRÖK (szabadon választható)

* Szerelem behívás és szerelmi kötés

* Szerelmi oldás és nem kívánt személyek eltávolítása

* Pénz- és sikermágia

* Egészségvarázslás

* Rontásvizsgálat és átoklevétel

* Tértisztítás, házszentelés

* Szentelt víz, gyertya és só "készítése"

*   *   *

Kapcsolat:

EvvaLéna /Éva Ilona 

Telefon, viber - +36703145911

Messenger - Éva Ilona EvvaLena Királyné

Skype - eva.ilona

//boszorkanykonyv.gportal.hu

     
BOSZORKÁNY kontra PAP
     
KÉPES BOSZORKÁNYSÁG
     
BOSZORKÁNYOS FILMEK
     
JÓSLÁS, KÁRTYA...
     
DELLA ROCCA

Csodálatos Della Rocca Tarot, 1809. Milano

     
JÓSOLJ MAGADNAK!

Jósolj magadnak Casanova Tarot kártyával

SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)

Minden, ami Casanova Tarot: //casanova.gportal.hu

     
TAROT ONLINE

TAROT KÁRTYA TANFOLYAM ONLINE * 3 napos tanfolyam teljes anyaga: a lapok ismerete, vetési módok, gyakorlatok, kiegészítő anyag, Tarot galéria, Tarot történelem * Előadó: Éva Ilona Tarot mester * MP4 kis formátum, MP4 lejátszón, mobiltelefonon, DVD lejátszón és kisteljesítményű számítógépeken is nézhető * Részletek: www.youtube.com/playlist * Megrendelés 06 70 314-5911* Ár 35.000- * Haladó online Tarot tanfolyamok: //tarotakademia.gportal.hu

     
ONLINE EZO TANOK
     
STATISZTIKA
Indulás: 2016-07-02
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre