"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...
"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."
"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."
"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."
"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "
"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."
"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."
"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"
"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."
"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."
"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."
"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."
"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."
"Gondosan becsuktam az ablakot és a támlákat is, majd egy kis mécses fényénél munkához láttam. A késem segítségével két gyertyát emberalakká formáltam. Az egyikbe Angelo nevét és születési időpontját karcoltam, a másikba a sajátomat. Szorosan összekötöztem őket, és a jobb kezembe fogtam. A gondolatomban megjelenítettem kapcsolatunk kezdetét, a szerelmeskedéseinket, vagyis eddigi közös életünket. Gondolataim kisugárzása betöltötte a gyertyákat, beléjük tettem Angeloval töltött szép és kevésbé szép pillanataimat.
A feltöltött és összekötözött gyertyákat letettem az asztalra,
— Szépek voltatok együtt, de boldogabbak lesztek egymás nélkül. — mondtam hangosan és a nagy ollóval erőteljes mozdulatokkal levágtam a zsineget a gyertyákról, s amint lassan eltoltam őket egymástól, az elválásunkra gondoltam.[1] Újra láttam magam a velencei szalonomban kedveseim közt, és Angelot is láttam, amint szélvészként lovagol itt fent a hegyen, egy hatalmas kutyával, vagy tán farkassal a nyomában.
Hevenyészett térképet rajzoltam egy papírlapra. Felvázoltam Velence halformáját, besatíroztam a Castello kerületnek vélt részt, majd egy körrel megjelöltem a Dorelli palotát. A kör fölé gyertyatartót állítottam, beletettem az engem megszemélyesítő gyertyát, és meggyújtottam.[2] Az Angelot jelképező gyertyát egy másik tartóba tettem, és azt is meggyújtottam. Kezemben Angelo égő gyertyájával csendben kinyitottam az ajtót, és nesztelenül felmentem a hálószobába.
Angelo ruhában feküdt az ágyban, a hasára fordulva. Letettem a gyertyatartót az íróasztalára, és anélkül, hogy hálóruhát vettem volna fel, hátat fordítva Angelonak, mellé feküdtem."
[1] Szerelmi oldás rítusa. Előbb kötéssel a jelenlegi állapotot kell felidézni, utána vágással, oldással a kívánt állapotot.
[2] „Ott legyek, ahol én akarok” varázslat rítusa.
* * *
"Amíg ágakat gyűjtögettem a bokrok alján, egy régi keleti tűzdalt kántáltam:
Az összegyűjtött ágakat négyszögre, a négy égtájnak megfelelően raktam, csinos gúlát formálva belőlük. A táskámból száraz papirost, gyújtóst és gyufát vettem elő. Csuklyám védelmében nem zavart a szemerkélő eső, és a varázslatomat sem tudta megakadályozni, mert olyan sok viaszt, gyertyamaradványt dobtam a kis farakásba, hogy nincs az a nedves ág, mely ne lobbanna be tőle.[2]
A Tűz istene meghallgatta énekemet, mert aprócska máglyám két perc múlva lobogva égett. Kivettem a táskámból a csipke bugyellárist, és a benne lévő dolgokat elkezdtem belemorzsolgatni a tűzbe, miközben imába fogtam:
— Ezennel megsemmisítem varázslataimat. Kérlek Tűz szelleme, porlaszd hamuvá korábbi kéréseimet, segíts, hogy elengedjem Vittoriot, segíts visszatérnem önmagamhoz, segíts megszabadulnom a nehéz szellemektől.[3]
A sistergő fekete füst lassan kavarogva szállt felfelé, de én tovább ismételgettem a kérésemet. Megszűnt a tér, megszűnt az idő. Egyszer csak Vittorio arca jelent meg a gomolygó fekete füstben szomorú, gondterhelt ábrázattal. Egy időre kikristályosodott a látomás, majd egy éles pukkanással beleolvadt a fekete füstbe. Eltűnt, elhamvadt, legalábbis számomra."
Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert.
SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)
AJÁNLOM AZ OLDALT
