"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és...
"A csipkefüggöny mögé álltam és feltekintettem a Holdra. A sötétkék nyári égbolton teljes pompájában ragyogott, csillagok milliárdjával körülvéve. Tisztán láttam minden dombját, völgyét, vonulatát. Addig bámultam, amíg remegni nem kezdett, és füstként tekergőző sűrű ködpárát lehelt ki magából. A kövér Hold felszínén halovány rajz jelent meg. Lassan megmozdult, és egy újabb képnek adta át a helyét. Majd a fekete-fehér remegő festmények tucatjai addig váltották egymást, míg összefüggő jelenetté nem rendeződtek."
"Vörös gyertyákat gyújtottam, illatos rózsaolajjal kentem be a testemet, a gyümölcsös tálba egészséges piros almákat és szép sárga banánokat raktam... Azt hitte tréfálok, amikor közöltem vele, hogy a véremből, testemből készült bájitallal kínálom éppen."
"Érdekes volt az a bódulat, amikor a vérem egy része elhagyta a testemet. Több volt az álomba szenderedésnél, de mégsem értem el a halál állapotát. Már értem, miért vágyják sokan a halált. Nem biztos, hogy meghalni akarnak, csak szeretnének az összekötő úton lenni lét és nemlét között, egy boldog időtlenség kábulatában, ahol az istenekkel való összekapcsolódás érzetét kapják. Ez az érzés hasonlít az ájulás adta élményekhez, amikor nem vállalunk felelősséget az életünk felett, hanem átadjuk másnak az irányítást."
"Először kendőkkel próbáltuk felfogni a sok vért, ám mind hiába. Chiarát az oldalára fektettük a templom lépcsőjén, és csak néztük, hogyan folyatja vérét a terecske ódon kövezetére. Fekete és sűrű... "
"Éreztem, hogy elvetettem a sulykot. Láttam magamat kívülről, amint megszáll a gonoszság szelleme, és a szemem éppen olyan véresen izzott, mint a Telihold."
"A szoba közepén száz égő mécsesből kialakított tökéletes kör felett Agnese Cavagnis lebegett. Aranyló hajfonatai lassú..."
"...de ő majd imádkozni fog mindennap a lelki üdvösségemért a San Micheleben, nehogy pokolra kerüljek... Már gyűlöletet sem éreztem iránta, csak bosszantott a sok szerelmi varázslat, melyek gúzsba kötötték új kapcsolataimat, udvarlóimat. Ő kötött, én oldottam, ő megint kötött, én megint oldottam…"
"Földöntúli mámor kerített a hatalmába... Megszűnt a földi tér, az idő, és a bűvölet pillanatában egyszerre voltam a világon mindenhol. Bizonyosan ilyen lehet a halál is, boldogan belefolyni, beleveszni az ismeretlenbe..."
"Rájöttem, hogy ez az ember vágyja a bűvöletet, szeretne varázslatban lenni. Ez a férfi akarta, hogy elvarázsoljam, elbolondítsam, akarta az őrületet."
"Beleharapott a vállamba és olyan erősen csókolta, szívta a bőrömet, hogy úgy éreztem, kiserken a vérem. Anélkül, hogy harapása engedett volna, kezével az ölem alá nyúlt, és..."
"Kívántam és akartam őt, bármi áron, holott tudtam, hogy átléptem a fekete mágia határát..."
"A kezdeti bátortalan érintéseit, viszonzott csókok és ölelések követték, a többi pedig már jött magától. Egyszerű és lényegre törő szerelmeskedésünk szenvedélye meg sem közelítette addigi élményeimet, ennek ellenére mindketten célhoz értünk."
"Tudtam, hogy nem láthatom többé donna Serenat és don Umbertot, akik gyermekeik iránti szerelemből ragadtak itt, hogy mind hosszabb földi életet biztosítsanak a számukra. A közel húsz éve meghalt Don Umberto a szellemvilágban is tovább folytatta mesterségét összekötve az égi és a földi birodalmakat, s tökéletesre tervezett vitorlásaival tette kellemesebbé az e világról távozók utazását. Ha egy velencei halandó megérezte földi végét, szellemteste don Umbertot kérte fel lélekhajójának megtervezésére. S hogy ki meddig vesztegelt a köztes lét vizein, az már lelkekként változott. Minél tovább akarja egy lélek felügyelni hátrahagyott szeretteit, tárgyait, annál jobb hajóra van szüksége.
Ahogyan egyre több gyermek születik Velence városában, úgy lesz idővel több az elhalálozás mind több munkát kínálva a mesternek, s később a fiának, mert Marco Cavagnis, ha majd az élet túloldalán lesz, ott is az apja nyomdokaiban fog lépkedni.
Marco Cavagnis számára nem létezett élő és holt, mert mind a két birodalom nyitva állt előtte. Ugyanolyan készséggel tett eleget az apja általi megbízatásoknak, mint a földi életet élő felkérőknek, munkaadóknak. Úgy élt meghalt szülei és szolgálói szellemével, mintha azok hús-vér emberek lettek volna, mert nem tudott különbséget tenni Hádész országa és a valóságos világ között. Amíg szerettem, addig én is azt láttam, amit ő, de mostanra már csak a halandóknak szánt külsőségeket érzékelhettem.
Míg korábban úgy véltem, hogy donna Serena bizonyosan mond értem, vagy legalábbis parázna viselkedésem miatt üdvözítő imákat, most úgy gondoltam, hogy talán az lesz a legjobb, ha én mondok őérte és a Cavagnis családért.
*
— Hogy a csudában nem vetted észre, hogy egy szellemek lakta házban udvaroltatsz magadnak? — kérdezte Dariussa jósnő, amikor megosztottam vele Marco Cavagnis történetét.
— Miért? Neked eszedbe jutna, hogy az az ember, akivel éppen társalogsz, az csak egy szellem?
— Tulajdonképpen nem feltétlenül. — ingatta fejét a jósnő. — Sajnos ez az ára a tisztán látás képességének, mert összefolyik a hús-vér valóság az árnyak birodalmával.
— Na, látod! — mondtam diadalmasan. — Ezért is dugják időnként bolondokházába a mifélénket. Ez a földi világ le van egyszerűsítve az öt érzék világára, de aki finomabb észlelésekkel bír, az előtt megnyílik a létezés száz és száz csodája.
— Ez így van. — bólogatott Dariussa, — de mond csak, milyen rontás volt Marco Cavagnison?
— Az tulajdonképpen nem is az övé volt. — kortyolgattam elgondolkozva a varázslónő ízletes tejszínhabos kávéját. — Jó gyermekként bevállalta a szülei átkos terhét, akik egész földi életükben csak arra készültek, hogy beteljesítsék a jövőjükbe vésett közös halált, s lányuk értelmetlen távozását, amit egy bolond vénasszony jósolt meg nekik. Ha Marco nem születik meg, és szerető gyermekként nem veszi át édesanyja gyötrődésének egy részét, akkor donna Serena még addig sem élt volna, mint ameddig sikerült neki. Ám a leánya miatti állandó aggódás és félelem szellemként sem hagyta nyugodni, így Marco tovább vitte anyja keresztjét. Valójában nővére halála oldotta fel, amikor donna Serenanak már nem volt miért aggódnia, neki pedig már semmit sem kellett átvállalnia az anyai félelmekből."
/részletek, Evva Lena di Reirossi: Boszorkány Voltam Velencében
Itt a jobboldali menüoszlopban közép-európai, elsősorban olasz, magyar és német eredetű boszorkányos eljárásokat, szertartásokat, érdekességeket találsz. A leírt rírusok többsége napjainkban is gyakorolt élő hagyomány. Tudd, hogy a boszorkányság is mesterség, azaz, a gyakorlat teszi a mestert.
SZERELMI JÖVENDÖLÉS * A videó elindítása után állítsd meg a pergő képsorokat, és máris olvashatod az üzenetedet. (jobb alsó sarokra kattintva nagy képernyőre vált a videó)
AJÁNLOM AZ OLDALT
